Hajóbaleset Sri Lanka partjainál – ezt már önmagában is borzasztó hallani. Nem volt elég 2004-ben egy óriási gyilkos cunami, 2017-ben belharcok, 2019-ben robbantásos terrorista támadás, 2020-ban a covid vírus. Most még ezzel is meg kell küzdeni, mégpedig embertpróbáló módon. Sokan kérdezitek, mi történt a hajóbaleset kapcsán. Így ebben a cikkben részben igyekszünk összefoglalni a történteket és a jelenlegi állapotot. Ám főként inkább a természet műanyaggal való szennyezésére helyezzük a hangsúlyt.
A balesetről
A tény, hogy 2021. május 20-án az az M/V X Press Pearl nevű teherhajó lehorgonyzás közben kigyulladt Sri Lanka partjainál, sajnos, igaz. Colombo környékén azonnal felbolydult a lakosság. A történteket súlyosbította, hogy a konténereket szállító hajó az értesülések szerint nagyrészt komoly vegyszereket szállított. Többek között salétromsavat, karbamid-műtrágyát, kénsavat, etanolt, nátrium-hidroxidod, kenőanyagokat, és egyéb vegyszereket. Plusz 78 tonna műanyag granulátumot. A pontos listát itt találjátok.

A hajón lévő szállítótartályok nagy része elégett és/vagy a vízbe zuhant, s nem tudni, tartalmukból pontosan mennyi jutott be az élő vízbe. A műanyag granulátumok azonban Sri Lanka több partján is megjelentek. Így bizonyos, hogy a rakomány jó része sajnos már az Indiai óceánt szennyezi. A rakomány másik része a partoknál rekedt.
A nagyobb probléma
A műanyagokkal való óceáni szennyezettségnek azonban ez csupán egy része. Enélkül a baleset nélkül is egyes becslések szerint évente 1,15 és 2,41 tonna műanyag kerül a vizekbe a folyókon keresztül. Bár a hajóból kiömlő műanyag csupán töredéke ennek az éves mennyiségnek, a hajóbaleset mégis példa nélküli. Hiszen hirtelen hatalmas mennyiségű szennyeződés jutott egyszerre az óceán vizébe, s ez egyre csak terjed a partok mentén.
Egy újabb tanulmány szerint a Sri Lanka-i lakosság évente fejenként 3 kg műanyag hulladékot termel. Így ez a mostani mennyiség kb. 26 000 helyi lakos műanyagtermelését jelenti egyszerre koncentrálódva.
A mindennapok
Ami tény: Sri Lanka óceánpartjainál egyre több és több műanyag halmozódik fel. Részben köszönhető ez a helyi lakosságnak, akik hátrahagyják maguk után a rengeteg szemetet. Másrészben a helyi hatóságoknak, akik még mindig nem jutottak el azon egyszerű felismerésig, hogy a parton kukákat, konténereket kell kihelyezni, ahonnan majd a szemétszállítók összegyűjtik a szemetet. A jelenlegi eljárás az, hogy az emberek nagy százaléka a háza előtt egész egyszerűen elégeti a felhalmozódott háztartási szemetet. Aki nem égeti el, az kiteszi nylonszatyorban a főútra, s onnan a városi szemétszállító elviszi. S aki ezt sem teszi, az elviszi mindenféle illegális lerakóhelyekre, mint például a mostanság oly néptelen óceánparti szakaszok.
Mi minden nap kimegyünk sétálni az óceánpartra, s mindennap egy nagy zsák szemetet szedünk össze, melyet a part lejáratánál, a főút mellett elhelyezünk. Innen bizonyos időközönként aztán elszállítják. Mivel most kijárási tilalom van, jelenleg ez nem üzemel, szépen növekszik a zsákok száma. De legalább nem az óceán görgeti, s szívja vissza magába. Minden egyes áldott napon műanyag üvegeket, fogkeféket, műanyag evőeszközöket, cukorkás papírokat, alkoholos üvegeket, csokipapírt, kekszes dobozt, és rengeteg, rengeteg nylonzacskót tudunk összegyűjteni.
A granulátum hatása
De térjünk vissza a granulátumhoz, ezekhez az apró kis műanyag gömböcskékhez, melyeket aztán felolvasztva különböző műanyagból készült végtermékek gyártásához használnak fel. Ezek a granulátumok PE-ből, azaz polietilénből készültek. Mivel sűrűségük kisebb a víznél, tehát könnyebbek, mint a víz, eleinte csak lebegnek a víz felszínén, s csak egy idő múlva áztatja át a víz, hogy lesüllyedjenek. Az a tény, hogy eleinte lebeg, nagyban megkönnyíti az óceán tisztítását – részben le lehet halászni a víz tetejéről, részben pedig az óceán maga dolgozza ki a partokra a hullámokkal. Egyébként nem ez az első eset, hogy vízparton megjelent a granulátum, már a 70-es évek óta probléma ez. Olyannyira, hogy mára a polietilén a leggyakoribb óceáni szennyezőanyag. (2020 októberében Dél-Afrika partjait öntötte el a granulátum, a hatóságok nyomoztak is az ügyben, mivel nem tudta senki, hogy hogyan, honnan került oda)
Miként viselkedik a granulátum?
Azt nem kell részletezni, milyen pusztító hatással lehet a szétszóródott granulátum a vizek élőlényeire, akár kémiai, akár fizikai úton kerülnek vele kapcsolatba.
Az pedig még mindig homályos, hogy hogyan viselkedik a műanyag granulátum a vizekben. Minden víz más és más hatással van rájuk. A lebomlás akár hosszú időt is igénybe vehet, ám néhány frissen született tanulmány arra világított rá, hogy napfényen jó eséllyel gyorsan egyre kisebb darabokra bomlanak, majd szén-dioxiddá változhatnak. A folyamat ideje függhet a granulátum színétől és méretétől. Ennek folyamata mindenesetre számos tényezőtől függhet.
Itt kell azt is megjegyeznünk, hogy valójában azért a PE az egyik legelterjedtebb műanyag, mert kifejezetten tartós. Például a hajón szállított savtartályok közül is mindegyik ebből készült. Újabb kérdés vetődik fel: a tartályokból kiömlő vegyi anyagok milyen hatással vannak az óceán élővilágára és milyen kölcsönhatásba lépnek a granulátummal.
Apró méretükre tekintettel egy granulátum nem fogja megölni az óceáni élőlényeket, de bejut az emésztőrendszerükbe, s valamennyi fel is szívódhat a szervezetben. Ezáltal csökkenti az élőlény életminőségét, s rajtuk keresztül bejut az ember szervezetébe is, amelyik elfogyasztja.
A megoldás?
A granulátumot a partokon nagy eséllyel el tudják távolítani, kérdés, hogyan és milyen gyorsan képesek elkülöníteni és elzárni az érintett területet a víz és egyéb partok többi részétől. De felvetődik a kérdés, hogy a mangrove erdőkbe, és más zöldnövénnyel fedett árterekre bejutott műanyagot el lehet-e távolítani anélkül, hogy nagyobb bajt okoznának a területen.
És amennyiben igen, még mindig itt maradt az emberiség számára a hatalmas feladat: hogyan gyűjtsük össze az óceánokban, tengerekben, folyókban felhalmozódott műanyag szennyeződést, mely a modern idők legnagyobb gyilkosa a vízi élővilágnak?
További hírekért kattints ide.
Csatlakozz a Magyarok Sri Lankán Utazási Csoporthoz további hasznos információért!
A Magyarok Sri Lankán blogjára itt tudsz feliratkozni: https://magyarok-srilankan.blogspot.com/