A világ eddigi legnagyobb méretű csillagzafírját hozták felszínre Sri Lankán, Ratnapura környékén. A hatóság szerint a drágakő súlya 510 kilogramm, értéke pedig akár 200 millió amerikai dollárra is becsülhető.
A hír már magában is szenzáció, bár nem mglepő. Tudjuk, hogy a világ legszebb zafírjai a mi szigetünkről származnak, s a legtöbb európai uralkodócsalád ékszereit is ezek a kövek díszítik. Többek között Diana Tmpeg Authoring Works 6 Crack hercegné eljegyzési gyűrűje is ceyloni kék zafírral készült, mely gyűrű jelenleg Katalin hercegné ujján ékeskedik. Ám ami még meglepőbb, hogy a mostani követ teljesen véletlenül fedezték fel, még csak nem is egy drágakőbányában, hanem egy ház hátsó kertjében, kútásás közben. Hát nem mindannyiunk álma ez?
A csillagzafír
A csillagzafír olyan zafír, mely csiszolástól függetlenül csillag alakban mutatja meg valódi fényét. A zafírról és egyéb ceyloni drágakövekről túráink során tudhatsz meg többet.

A kő súlya, ami 510 kilogramm, 2,5 millió karátnak felel meg, és a „keresztségben” a „serendipity sapphire” nevet kapta, Whatsapp Bulk Sender Software Free Download With Crack ami körülbelül annyinak felel meg: a kellemes meglepetés zafírja. Találó név. Mr. Gamage, a telek tulajdonosa így nyilatkozik a BBC-nek:
„A kútásó értesített minket, hogy talált néhány ritka követ. Majd ezután bukkantunk rá erre a hatalmas példányra.” – Mr. Gamage nem járult hozzá, hogy egyéb adatait nyilvánosságra hozzák, annyit Jr Typing Tutor 9.33 Crack azonban lehet róla tudni, hogy egy harmadik generációs drágakő-kereskedő család tagja.
A kő feltárását azonnal jelentették a hatóságok felé, ám a megtisztítása majd elemzése és minősítése majdnem egy évet vett igénybe. A tisztítás során jó néhány darab levált a kőről, s ezeket feldolgozva hamar látható volt, hogy kiváló minőségű csillagzafirra bukkantak.
Ratnapura
Ratnapura egy kisváros Sri Lanka délnyugati részén, nevének jelentése: a drágakövek városa. Éppen ezért az orsázg drágakő-fővárosának is nevezik.
Tavaly az ország mintegy félmilliárd dollárt keresett drágakövek, vágott gyémántok és ékszerek exportjával. „Még soha nem free download plotagraph pro full version láttam ekkora példányt, valószínűleg körülbelül 400 millió évvel ezelőtt alakult ki” – mondja a BBC-nek Dr. Gamini Zoysa, a neves gemmológus. A szakértők arra is rámutatnak, hogy annak ellenére, hogy a példány magas karátértékkel rendelkezik, a fürt belsejében található összes kő nem biztos, hogy jó minőségű. Ez mellett viszont az időzítés tökéletes, hiszen akkor jött, amikor Sri Lanka drágakőipara veszteségeket szenvedett el a járvány által kiváltott bezárások következtében.
A drágakőiparban dolgozók remélik, hogy a „kellemes meglepetés zafír” vonzani fogja a nemzetközi vásárlókat és szakértőket. „Ez egy különleges csillagzafír mintadarab, valószínűleg a legnagyobb a Vray For Sketchup 2018 Free Download With Crack 64 Bit világon. Tekintettel a méretre és az értékre, úgy gondoljuk, hogy magángyűjtőket vagy múzeumokat fog érdekelni” – nyilatkozik Thilak Weerasinghe, a Sri Lanka-i Nemzeti Drágakő- és Ékszerhivatal elnöke.
A drágakő bányák
Jelenleg több, mint százezer kisebb bánya van az országban, melyek nagy többsége Ratnapurában és környékén malwarebytes 3.7.1 licenza a vita található. A bányászok élete nem könnyű, sokszor nagy nehézségek árán tudják kitermelni a köveket.






Csatlakozz a Magyarok Sri Lankán Utazási Csoporthoz további hasznos információért!
A Magyarok Sri Lankán blogjára itt tudsz feliratkozni: https://magyarok-srilankan.blogspot.com/