Table of Contents
Mint tudjátok, körutazásokat, csillagtúrákat és fakultatív programokat szervezünk Sri Lankán, sok éve már (14). Ezalatt az idő alatt nagyon sok vendég látogatott el a szigetünkre, rengeteg közös programon vettünk részt, számtalan utazónak volt lehetőségünk megmutatni a sziget szépségeit. És ez mellett természetesen sok olyan utazóval is találkoztunk – akár online, akár személyesen – aki maga szervezte az utazását, de valamilyen módon mégis összeértek életünk szálai.
Saját szervezésben Sri Lankára
Volt olyan, hogy csoportvezetés közben találkoztunk egy-egy szépséges helyen és jól megbeszéltük, milyen csoda ez az ország. Volt olyan is, amikor valaki felhívott, hogy szükség lenne egy kis segítségre. Történt olyan is, hogy sétára invitáltak Galle erődjében vagy összefutottunk a beachen egy királykókuszra. Sokan keresnek azért, mert bár ők maguk szervezték az utazásuk nagy részét, mégis szeretnének egy napot eltölteni magyar szó mellett, valamilyen programon.
A legtöbb olyan megkeresés, akik lefoglalják az óceánparti szállásukat és onnan kirándulnának fakultatív, egy-egy napot eltöltve velünk.
Az a tapasztalatom, hogy ezeken a találkozókon, programokon szinte mindig ugyanazok a kérdések fogalmazódnak meg, ezért ebben a cikkben most azokhoz az utazókhoz szólnék, akik maguk szervezik az útjukat. Teszem ezt annak érdekében, hogy ők is megkapják legalább az alapokat, honnan is kell elindulni a szervezés során.
Ne készíts túlzsúfolt útitervet!
Igen, tudom, sokat kell látni. Én magam is mindig megvágni kényszerülök a magam által összeállított csoportos túrákat, mert annyi a szépség, érdekesség a szigeten, hogy legszívesebben egy hónapos túrákat szerveznék mindenkinek. De ezt sajnos, idő és pénz hiányában nem lehet megtenni. Egy átlagos magyar utazó cirka 10-14 napot tud szánni az utazására, ebbe kell mindent belesűríteni. Kérdés, hogy mennyire szükséges ez a sűrítés?
Én azt mondom, hogy figyelembe kell venni azt, hogy Sri Lankán nem úgy dübörögnek a kerekek, mint máshol. A tervezéskor mindenképpen számolj azzal, hogy a közlekedés lassabb, a hőmérséklet és a páratartalom magasabb és a programok legtöbbször időigényesebbek. Hagyj időt Magadnak feldolgozni a látványosságokat és főleg hagyj időt a pihenésre, kikapcsolódásra is.
Ne becsüld alá a trópusi klímát!
Ne bizony. Meleg van, átlagosan 30 fok körüli hőmérséklettel, és olyan páratartalommal, hogy még a szögegyenes haj is 10 percen belül göndör lesz. De nem ez jelenti a nehézséget, hanem az, hogy a szervezetet ez meg tudja viselni, ilyenkor több energiát kell beletennünk egy-egy program során a megközelítésbe (mászás, séta), a megtekintésbe, az ottlétbe – ne feledjük, hogy Sri Lanka látnivalói zömében kültériek. De ha beltéri, mint például Dambulla barlangrendszere, ott is tartogat a program meglepetést, a felszíni barlangok klímája hihetetlenül meleg és párás. Számolj tehát azzal, hogy a klíma nem mindig komfortos az európai embernek. Mindig legyen Nálad ivóvíz és egy kisebb/nagyobb törölköző, ezek jól jönnek majd (ha egy kis doboz is van Nálad, amiben tudsz a kutyáknak tölteni vizet, az csodálatos).
Vedd figyelembe a monszunt, de ne vedd túl komolyan!
Nos, ez az egyik legkiemeltebb téma egy Sri Lanka utazással kapcsolatban. Egész nyáron monszun van – ez egyszerűen nem igaz! Írtam már erről egy bővebb cikket is, megtaláljátok a Hírek lapon itt, de itt is érintem a témát, mert szükséges. Ha engem kérdez valaki, mikor érdemes Sri Lankára utazni, mindig azt mondom: május kivételével bármikor. Mondhatnám, hogy ha mindenképpen ragyogó napsütést kívánsz, akkor csak január és április között utazz, de ez ma már nem igaz. Volt olyan januárom pár éve, hogy minden délután esett. És volt olyan július is, amikor egyszer sem. Ráadásul a nyári hónapok, az „elvileg esős hónapok” is nagyon népszerűek, rengetegen utaznak akkor is. És igen, a déli és a nyugati partra is. Szóval, készüljetek esőkabáttal és számítsatok a legjobb időre (halkan jegyzem meg, hogy a felhős idő a legjobb kirándulni).
Ne válassz "rossz" utazási módot
Ez meg mit jelent?!
Azt, hogy a magad tempójának és a magad kényelmének megfelelő utazási eszközt válassz. Valóban, van az az életkor, fizikai erőnlét és habitus, amikor az ember bátran ugrik fel és ugrik le buszokról, imádja és élvezi a tömeget, a híres Sri Lanka-i buszok reggie hangulatát vagy a hegyek között robogó vonatot. Azt viszont tudni kell, hogy egy sofőrös autó bizony sok gondot levesz az ember válláról, s ami az egyik legfontosabb, látványosságtól látványosságig visz. Nem kell járda nélküli utak szegélye mellett bandukolni a melegben, nem kell tuktukosokkal harcolni a kialkudott árért, nem kell leégni és nem kell megázni. Eléggé ésszerű a kettőt ötvözni, érdemes tehát fixen megtervezni egy autós túrát, s közben vagy az óceánparton pedig kipróbálni a buszt vagy a vonatozást. Mint mindennek, ennek az alapja is az önmagad ismerete, tehát Neked kell tudnod, mi az, ami jobbá teszi az utadat és mi az, ami csak nehezít majd rajta.
Ismerd a helyi szokásokat!
Sri Lankán nincs sok szabály, mert az emberek alapvetően belső etikai szabályaik alapján működnek, de jobb, ha felkészülsz néhány információval. Ilyen például, hogy a templomokban el kell takarni a vállat és a térdet, mezítláb lehet csak belépni vagy hogy a helyiek „Ayubowan” köszöntését illik alkalmazni. Ezen felül rengeteg szokás van még érvényben, aminek bizony érdemes utána járni, mert ezáltal bizony sokkal élvezetesebb lesz az utazásod.
Ne tervezz kizárólag az internetes toplisták alapján!
Természetesen nézz meg mindent, amire kíváncsi vagy és keresd fel a „must see” látnivalókat. Keresgéld ki a neten a nyolc Unesco örökséget és kövesd a Buddha nyomát a szigeten. Nézd meg a nemzeti parkokat, csodáld a természetet és igyál egy jó teát a hegyekben. DE! Nézz utána, hogy az adott útvonalon milyen kisebb látnivalókkal találkozhatsz és amikor már az úton vagy, járj nyitott szemmel. Rúgd fel bátran az eredeti terved egy-egy olyan kis gyöngyszemért, ami nincs benne az útikalauzokban. Fogadd el a helyiek invitálását, amikor valamit meg szeretnének mutatni. Ők nagyon büszkék a hazájukra, imádnak róla mesélni.
Bízom benne, hogy a fentiek adnak némi iránymutatást a készülődéshez, tervezéshez. Olvassátok további híreinket, információinkat a Hírek oldalon és ne feledjétek: az oldalunkon minden infót megtaláltok induló – magyar és angol idegenvezetéses – útjainkról.
Várunk Mindenkit szeretettel!
